Rólunk

Ne a gép határozza meg a munkavégzést, hanem a szakember, aki dolgozik vele!

Tudjuk, hogy egy asztalosnak, bútorgyártónak az a legfontosabb, hogy kifogástalan munkát adhasson ki a kezéből és mindezt persze időben. A legtöbb esetben azonban ki vannak szolgáltatva a megbízhatatlan faipari gépeknek. Hol ez, hol az hibásodik meg, de az is előfordul, hogy szimplán nehézkes az adott géppel a munkavégzés. Mindez pedig nem csak az elvégzendő feladatok rovására mehet, hanem határidő túllépést is eredményezhet.

Célunk, hogy az ETALON lapszabászgépek valóban megkönnyítsék a szakemberek munkáját. Ezért is vesszük figyelembe a faiparban dolgozó szakemberek igényeit, melyeket beépítünk a terméktervezésbe és a fejlesztésbe. Nálunk alapvető, hogy ne a gép határozza meg a munkavégzést, hanem a szakember, aki dolgozik vele!

Abban hiszek, hogy jó és megbízható gépet csak úgy lehet gyártani, ha részletesen megismerjük a felhasználók problémáit, igényeit

A faipari gépek tervezését és gyártását több mint 20 éve egy kis műhelyben, egyedül kezdtem el. Kezdetben egyedi gépeket készítettem, majd a piaci igényeket megvizsgálva és azokat alapul véve legyártottam az első függőleges lapszabászgépet. Ez egy valódi mérföldkő volt az Etalon életében, hiszen innentől kezdve teljesen más alapokra helyeztem a tervezést és a gyártást. A berendezés hamar elismert lett az asztalosok körében és egyre több megrendelés érkezett a szakemberektől, idővel a kis vállalkozásom komoly céggé nőtte ki magát. Nagyon büszke vagyok arra, hogy ma már a világ minden táján dolgoznak ETALON gépekkel.

Abban hiszek, hogy jó és megbízható gépet csak úgy lehet gyártani, ha részletesen megismerjük a felhasználók problémáit, igényeit. Ezért is alapelv nálunk már kezdetek óta, hogy csak akkor kezdünk új gépek tervezésébe vagy a meglévők fejlesztésébe, ha az asztalosok lapszabászattal kapcsolatos gondolatait és elvárásait alaposan ismerjük. Folyamatosan arra keressük a választ, hogy mi az, ami megnehezíti mindennapjaikat, és mi az, amivel könnyebbé tehetjük munkájukat. Rengeteg asztalossal, szakemberrel beszélgetünk nap mint nap, sok problémát meghallgatva és számos megoldási javaslatot egyeztetve. Ezekből a beszélgetésekből születnek a gépek apró részletei, és így áll össze maga az ETALON gép.

Próbálunk szoros kapcsolatot kialakítani ügyfeleinkkel, így lesznek egyre jobbak és jobbak gépeink

Nagyon fontosnak tarjuk, hogy az ügyfeleink igazán elégedettek legyenek. És ezt minden téren igyekszünk kielégíteni. Egyrészt ezt szolgálja gépeink minősége, a precíz gyártás és a szereléskor felhasznált világmárkák, valamint a felhasználóbarát szoftver. Másrészt próbálunk szoros kapcsolatot kialakítani ügyfeleinkkel a vásárlást megelőzően és azt követően is. Legtöbb ügyfelünkkel baráti viszonyban állunk és napi kapcsolatot tartunk, meghallgatjuk véleményüket, javaslataikat is, amit a jövőbeli fejlesztéseinkbe is beépítünk. Így lesznek a már most is prémium minőségű gépeink egyre jobbak és jobbak, ügyfeleink pedig egyre elégedettebbek.

Így dolgozunk mi

 

Kérdése van?

KERESSEN MINKET BŐVEBB INFORMÁCIÓÉRT: 30 / 975 - 9716
Visszahívást kérek
Árajánlatot kérek
 
Látogasson el bemutatótermünkbe!5520 Szeghalom, Érmelléki Ipari Park 1.

Az Etalon számokban

20 országban eladott gépek

Magyarországon működik bázisunk, de Európa több országát is ellátjuk lapszabász gépekkel.

25 éves faipari tapasztalat

Az indulástól az a cél lebegett a szemünk előtt, hogy megalkossuk a tökéletes faipari gépet.

200 elégedett ügyfél

Mindig a felhasználók szempontjait vesszük előre. Az ő munkájuk a legfontosabb számunkra.

<
Európai Regionális Fejlesztési Alap